Silverstrand

Hát ezen a hétvégén inkább úgy döntöttem, hogy Galway falujában maradok, mivel talán a koncentrált főváros látogatás miatt hamarabb kerül sor ama fájdalmas pillanatra, midőn az odautazás fáradalma nagyobb lesz, mint az ott töltött idő által okozott öröm. Persze némiképp érdekes a döntés abból a szompontból, hogy az elmúlt hónapban pont ezen a szombaton nem kellett bemásznom a laborba...
Mivel szombaton meglepő ,ódon csodás szárazás (és a körülményekhez képest igencsak) melegnek nevezhető idő volt, így gondoltam elmászok a part mentén a Silverstrand nevezetű tengerpartra. Igazából itten már jártam egyszer, csak a kései időpont miatt nem sok fénykép készült és azok nagy része publikálhatatlan minőségük volta miatt, egyből a funkció áldozatai lettek. Mivel akkor abban a kegyben részesültem, hogy kocsival vittek ki, ezért némiképp bátor megoldásnak minősült, hogy ellátogatok oda, mivel a part helyét csak az interneten csekkoltam le. Mindenesetre ez kellő példa lesz az ellen, ha eztán valaki (ne-add-Teremtőm) avval vádolna meg, hogy nem vagyok elég optimista, mivel térkép nélkül vágtam néki az útnak. Mindössze a fényképezőgépemmel és egy napszemüveggel felfegyverkezve (értelmet adva annak, hogy keresztülcibáltam azt fél Európán). A part menti utat hamar megtálaltam (relatíve könnyű volt, hisz csak a déli irányt kellett szem előtt tartanom), amit nyugati irányba követtem. Gondolom az óceán közelsége miatti telek ár emelkedés miatt ez már inkább a gazdagabb környéknek számít errefelé. Persze általában a házakat nagyon hasonló módban húzzák fel, ezért finkább akalmatlannak ítéltem meg, hogy digitálisan is halhatatlanná tegyem őket egy elektronyikus fénykép erejéig. Persze hasonló tsodás kapuk is jószerivel megfordultak.

Igazából az út során nagyjából egy épület keltette fel szunnyadó esztétikai érzékemet (szubjektív, oké?), bár nem igazán tudtam kellőképp megörökíteni. (Ebben persze sokat segített az autójából kiszálló és utána furcsán bámuló hölgy jelenléte is.)

Ez mán egy másik épület, amely félig kőből, félig fából készült burkolattal dicsekedett (a fa része olyan igazi "napszítta" hatást keltett, és hát mint említettem vala (sokat), eme környezeti tényező igencsak ritka vagyon errefelé).

Persze a telek árak nagyságának becslésében sokat segített, hogy egy francos golf-pálya is ékeskedik eme kerület közepíben.

Miután a déli oldalról eltűntek a golf pálya szabályosra vágott füvei, egy klasszikus kemping került a látótérbe.

Még a borzongás erejéig se akartam belegondolni honnan jöhet az, akinek kedve szottyan a hideg és kellőképpen nedves Írországban hasonló tevékenységre "nyaralás" címszó alatt... A kilátás viszint télleg szép vót, azt meg kő' hagyni.

Ezek után már minden lehetséges utat kipróbáltam, amely a part irányába ment. Az első ilyen lekanyarodás egy sekélyes, mocsáros részhez vezetett, ahun szárnyas izék (sirályok) kolbászolgattak vígan.

A távolban idilli vadnyugati képhez hasonlóan éppen valaki lovagolt a sekélyes vízzel tarkított semmiségben.

Dublin #2

Hát igazából ez a poszt akár Dublin #3 is lehetett volna, ha a múlt héten nem áldotta vóna meg Írországot valamelyik istenség hatalmas nagy esővel. Így csak látatlanba elmondhatom, hogy szép helyen jártam, de ölég nedves is volt.
Evvel ellentétben, a múlt héten sose látott jó idő volt, az ittenieknek kibírhatatlan hőséggel, ahogy a hőmérő higanyszála a (nékik) kibírhatatlan 23°C-ot is lenyomta. Én levettem az egyik pulóveremet... Persze ennek eredményeképp most is sok fénykép készült, bár számában alul marad a Dublin #1 posztban publikáltaknak, de csak egy cicipicivel.
Sz'al a legutóbbi turistás-kudarc után úgy döntöttem, hogy jobb, ha messzi célpontot jelölök ki magamnak, így a bamba gyaloglás is meglesz és a klasszikus értelembe vett turistáskodásnak is marad idő. A célpont most a Nyugati irány volt több okból is kifolyólag: volt némi építmény, amit le akartam csekkolni (odafele láttam a buszból) és az Ír Modern Művészetek Múzeuma, mint turisztikai látványelem. A start a Stephen's Green nevezetű parkban vót, ahun a villamosról lepattanva neki is vágtam a messzi (vadregényes) nyugatnak. Nem sokkal belebotlottam eme szoborba, ami a Sebészeti Egyetem oldalsó (művész) bejárója előtt volt, Wave (Hullám) címmel.

Több infóm nincs róla, még a net is tudatlanságtól pangott, hiába vetettem be minden keresési trükköt. Az alábbi ház szintén a közelben készült, mely (talán) tükrözi az Írek elképzelését a gazdag lakótelepről.

Az első útba ejtendő turisztikai látványelem a Szent Pátrik Templonya vót, mely már messziről kimagasló monstrumként integetett.

Szent Pátrikról talán annyit érdemes tudni, hogy ő a legáltalánosabban elfogadott ír védőszent. 300valamennyitől 400valameddig élt (ezen még vitatkoznak még kicsikét). Kölök korában elhúrcolták rabszolgának Angliábúl, a gonosz és kegyetlen vad Írek, és hosszú raboskodása idején az Úr szólt vala nekije hozzája, de nagyon, hogy szenvedésének ideje hamarosan lejár. Le is járt, midőn azon nyomban lelépett s visszatért hazájába, Ködös Albionba. Eztán a Mindenható, Igazlátó Álmot Bocsátott rája vala, minek hatására visszatért raboskodása helyszínére és hírdette az igét ezerrel. Vala. Sz'al az ő emlékére húzták fel a templomot (1194), ami persze sokszor lerombolódott, átépült sötöbö. Jelenleg az ír Főbíboros lakóhelyéűl (is) szolgál.

Persze az épület helye nem véletlenszerű: itt volt Szent Pátrik kútja, ahun a legenda szerint sok hitetlen írt keresztelt meg. A kút mai arculata inkább szuggesztív, mint valóságos:

A templom előtt agy kis park található, ahun a megfáradt emberek kellemesen megpihenhetnek...

.... feltéve ha betartják az itteni szabályokat:

"Az egyén nem fog mámorossá tévő szeszes italt fogyasztani vagy ellenőrzött drogokat, oldószert inhalálni, injektálni vagy felszívni . [...]"
Persze a templonyba nem jutottam bé, lévén vasárnapi mise zajlott ottan és az oldalsó bejáratnál kifüggesztett tábla óva intette a bunkó túristát, hogy látogatási időn kívül be merje oda tenni bamba mosolyától terhes ábrázatát. Mivel még köbö egy óra volt hátra a kapu nyitásáig én inkább odébb álltam, de volt olyan küffődi, aki már türelmetlenül gyülekezett. (Persze lehet, hogy csak funkcionális analfabéta vót....).

Én inkább továbbálltam egy közeli utcában caplatva, ahun hegyén-hátán álltak a kisebb galériák, antikvitások. (Mind a Turistás Könyv, mind a Goolgle néma csenddel fogadott az utcával kapcsolatban.) Pechemre épp vasárnap volt, így mindegyik zárt ajtókkal közölte, hogy vannak emberek, akik nem szeretnek vasárnap a hüje kuncsaftokkal foglalkozni, pedig a kirakatot összemaszatolva meg tudtam állapítani, hogy van odabenn néhány prominens műalkotás. is A lencse végére csak egy antikvitás cégére jutott, aki valahogy próbálta lebeszélni a leendő klienseket, hogy mint költöztetési vállalkozás alkalmazzák őket.

Persze útközben sok templom is integetett, mint pölö Dublin legmagasabb templom tornyával dicsekvő Szent Augusztin és János templonya. Érdekessége, hogy a klasszikus formáktól föggetlen, relatíve újkori épület (asszem 1884-re van datálva):

Avagy a Szent Katerina templom, ahonnan hangos énekszó áradt ki az uccára. (Persze bekukkantottam és amolyan "Hitgyülis" énekes-táncos-vösörsfejű prédikálós hacacáré vót odabenn.)

Azon kívül, hogy egy időben, mint mulatozós koncerteremként szolgált a gazdag pleb számára mielőtt újra felszentelték volna (4,5 hektoliter szentelt vízzel és 2 dl hipóval), sok érdekességet nem találtam róla.
Az alábbi kép viszont sok fejfájást okozott: semmilyen információt nem voltam képes róla találni a neten, pedig próbáltam ám rendesen. (Aki ne adj Teremtőm sikerrel jár, annak nagy jutalom jár. Az infó róla: Thomas street, a Vicar street sarka előtt közvetlen, déli oldal. Le lehet csekkolni a goolgemaps-on, valaki más is tsinált róla képet, de infó az nuku, de nada, zéró.) Azé' az alkotás fasza...

Az alábbi kép ugyanakkor gyakori példát mutat az épületek statikájának kiegészítésére. Hogy mi történt, azt csak a tanultabb emberek tudhatják, én nem. Minden esetre azé' Dublinban sok hasonló "foghíjas" épületsor található, ahon egy kis vassal pótolták ki a támasztást.

Ez csak egy üzlet hírdető táblájának sarka. Nekem teccett.

....és wazze, én épp az ellenkező irányba haladtam....

Az utca másik nagy nevezetessége, hogy itt található az ír remekmű, melynek cégére már a világot is bejárta: a Guinnes gyár, méghozzá a város kellős közepén. Biztos nagyobb csodálattal lettem volna iránta, ha osztozom a sok hívővel, kik oly nagy becsben tartják az itten gyártott sert, de mivel nem tartozom eme nedű hodólói közé, csak lefényképeztem és téptem tovább. Elfele.

Ez itten nem tudom micsoda, de jól nézett ki, de még mindig a barna nedűt gyártó cég területén vót. A portás meg csúnyán nézett rám, me' a fénykép erejéig bemerészkedtem a sorompóig, így heves nem tetszésének megnyilvánulását megjutalmaztam egy immáron oly sokat gyakorolt turista pofázmánnyal, valamint egy kis integetéssel vegyítve (és sietősen távoztam persze).

Természetesen nem mindig maradtam az előre kitervelt útvonalon el is kolbászoltam a mellékutcákban, hogy bizonyosságot szerezzek arról, hogy Dublin nem más mint egy falu, ami rohadt nagy területen terpeszkedik el. (És ez nem az én véleményem, ezt egy germán csávó mondta nékem...!). Nagyjából a kisutcákban csupa egy emeletes, vékony házikók fogadtak, melyeket szorosan egymásra paszírozva építették.

Hogy ez elégséges bizonyíték é a fentebb említett hipotézisre, azt mindenki döntse el a maga "város-falu" definíciója alapján.
A távolban már láthattam a buszról korábban kiszemelt megnézendő épület egyikét. Ezen kívül még a Dublinra (és talán írországra szintúgy jellemző) heves építkezést is megörökítettem.

Persze aszondták nékem az itteni bennszülöttek, hogy a heves építkezés ellenére nagy a ventillátorba repült barna matéria: hiába az új épületek és a korábbi befektetések, a recesszió miatt sok épület üresen is marad. Ezt Galway falujában is tapasztaltam, midőn egy teljesen új (és iszonyat béna) monstrum némán és üresen kongva ázik a folytonos esőben.
Az utcát ugyanakkor hangulatos kis csatorna szelte ketté, és ahogy a tovasuhanó vizet bambultam, rájöttem, hogy megin' lövésem sincs hun a büdös bánatban vagyok.

Nagy volt a gyanúm, hogy a térképről már rég lemásztam (ami nem csoda, hisz a hüje múzeum sem volt már rajta), de azért némi pánikkal szívemben, gyorsan egy utcatábla után néztem. Gyorsan. Negyed óra keresés után találtam is egyet, mely kellemesen tükrözte térbeli helyzetemre vonatkozó ismereteimet.

'nyucikád... Nagyjából elindultam toronyiránt (azaz amerre sejtettem, hogy lennie kéne a múzeumnak) és reménykedtem, hogy valamelyik görög istenség, avagy a turisták védőszentje (ha egyáltalán van olyan) majd gondjaiba vesz és úgy görbíti a teret, hogy akármerre is induljak, megtaláljam a múzeumot. És így is lészen: tsodák tsodájára megtaláltam. a múzeumot Persze hívő még nem lettem.... A z Ír Modern Művészetek Múzeumát három fém henger fém(!)jelezte.

Itten ért az első nagy MegLepi: általában ugyebár a hasonló kortárs múzeumokat szép, impozáns KORTÁRS építészeti tsodákban helyezik el. Hát itt nem. Az épület (mint később megtudtam) egy eredeti (eltekintve a sok újjáépítéstől) 1684-es épületet ezé' építtette Sokadik Károly kircsi, hogy a sok csatában kivénhedt katonák itt leljenek nyugodt pihenésre. (Persze mondanom se kell itten is egy apátság állt azelőtt.) Sajnos az épületről normális kép nem készült, így vagy elhiszitek, vagy marag a google képkeresője. Mindenesetre az inkább a klasszikusabb formákat követő épület mellett én simán eltéptem volna a francba, ha véletlenül nem olvastam vóna el a táblát, miszerint itten is vagyon a kortárs művészet szíve, legalább is ami Dublint érinti. Hamár a hasonlatnál szeretnék maradni, akkor ez a szív igencsak ergyán dobog.... A négy kiállításból egyre mondtam azt, hogy ez mán istenkirályhúdefrankó, míg a többi inkább a felejthető élmények kategóriájába pottyant bele. Mivel az itteni kollekció (állítólag) 4500 alkotásból áll, amelyeket forgó rendszerben állítanak ki, ezért persze az agyam összeesküvés elmélet gyártó fele egyből rávágta az igazát: még jó, hogy 3 szart pakolna bé egy jó mellé. Így az ember inkább aszongya, hogy érdemes elgyünni a következő körre is.
Mindenesetre az épületen kívül azért jócskán voltak érdekes szobor-alkotások.

Az épület túlöldaláról egy kellemes kis parki sétány vezetett a kettes számú turisztikai látványosságig: a Kilmainham-i Börtön.

A parkban található Dublin legrégibb temetője, amit az 1832-ben tomboló kolera járvány ideje óta nem használnak, mint temetkezési hely. Hát ez aztán se hasznos, se érdekes infó nem volt, de akkor is.

A park kijáratával szemben található a Kilhmainham Gaol, a (Mégeccer-Nem Írom Le) Börtön.

Mivel a beugró (a diák igazolványomat lobogtatva) csupán 2€ volt, úgy döntöttem, hogy mégiscsak benézek. Mint odabenn kiderült magát az épületet csak és kizárólag idegenvezetővel lehet megnézni és a következő turnusig még volt kerek 40 perc. Így az időmet (cigi után) a bent lévő múzeum látogatásával töltöttem ki, mely kellőképp elmagyarázta a börtön történelmi fontosságát. Az épületet 1795-ben építették és 1920valahányban zárták be véglegesen. Ebben az idő-intervallumban az összes ír lázadó, kit a zsarnok brittek elítéltek, ide került és a legtöbbjét itten ki is végezték. Ezáltal az ír történelem nagy nevezetességei nemcsak hogy megfordultak errefelé, hanem a nemzet históriája vérrel íródott az itteni kövezetbe.
Miközben a soromra várva kolbászoltam a múteumban vettem észre a Lazsáló Rabszolgát:

Miután elkezdődött a csoportos kirándulás és többedmagammal együtt kuslogtunk az idegenvezetőnk után, kiderült, hogy a félelmem beigazolódott: télleg baromi unalmas volt hallgatni a turista vezetőt. Ami érdekelt azt már elolvastam a Turistás Könyvben, valamint végignyaltam ugyanazt a múzeumban, és arra végképp nem volt szükségem, hogy mindezt auditíve is végighallgassam....
Azért a börtön része jó volt.... Íme egy ottani cella bejrata....

... és maga a lakosztály.

Mint megtudtam ez volt írország első olyan börtönje, ahol a foglyokat izolálva tartották egymástól. Így attól eltekintve, hogy börtönnek kőkemény börtön vót, az emberek örültek, ha idekerültek (elméleti síkon beszélve perszw), mivel nem többedmagával kerültek egy cellába, hanem max. egy társat kaptak.

Az épületet önkéntesek restaurálták, de az itteni részeket próbálták "eredeti" (=lepukkant) állapotban megtartani, hogy a katasztrófa turizmus érzése meglegyen az idelátogatókban. Megvót.

A börtön fő atrakciója természetesen a Viktoriánus Szárny, mely eltekintve az eredeti használati céljától, igencsak kellemes cecesszionista ízt hagy maga után.

A belső udvar:

Az idegenvezetés egy óra hosszán á tartott, így mire végre kiszabadultam (igen, igen, érdekes összefüggés) má' kellőképp elegem volt a csoportos turistáskodásból.
A börtönnel szemben azé' még lefényképeztem azt a szobor együttest, mely az Ír Függetlenségi Nyilatkozat emlékére készült.

Miután elszívtam legalább három cigit, gyorsan nekiindultam, hogy a buszból kilesett építményeket megvizslassam (avagy esetlegesen összenyálazzam, ha közel lehet menni és nem építés alatt van, mint ahogy ez megesett a múltkorjában). Útközben még gyorsan, amolyan "japo-turista-módján" sétálás közben digitálisan megörökítettem Sir Wellington emlékművét, mely a legnagyobb obeliszk európában (sok fallikus szimbólum van itten kéremszépen).

Az emlékmű parkjában épp sárkány-reptető találkozás is zajlott...

Nodeaztánvégre megérkeztem az építmény #1-hez, ami természetesen építkezési terület volt, így sokkal közelebb nem jutottam. A Brunel épület, a Citco leendő főhadiszállássa Dublinban (Anthony Redding tervező):

És a mellette álló Eircom HQ se vót azé' rossz (szintén Anthony Redding):

Mindenesetre a Legjobb Házszám kategóriában tuti ez errefelé a díjnyertes.

A sok Anthony Redding után mentem az építmény #2 felé, mely a változatosság kedvéért egy híd volt, és hogy mégnagyobb legyen az ismétlések sorozata, ez is SC monogrammos. Persze ez a híd nem volt oly monumentális, mint a legutóbbi, de EZT már összetapihattam.

Persze ezek után lecsekkoltam a neten, de több Calatrava híd nincs a városban.... Mindenesetre a sok szép esztétikai látvány után, tipliztem vissza a villamoshoz a folyó partján és elhaladván sok szép épület előtt....

Sajnos ez utóbbi jobban nézett ki egy cicipicit, mint ahogy a fénykép mutatja, de azé' ezt nem töröltem ki. (Egy kicsit azé' minimalista-kubista, nemde? hehehehe)
Az utam a dublini "Váci utcán" keresztül vezetett (nem az én definícióm....), ahun oly sok ember volt, hogy a fényképezést kissé nehészkessé tette, de azé' egyet kettőt sikerült kattintanom.

És nem csak az ember denzitáns volt nagy, hanem az utcai előadó művészek száma is.

....nomeg a hittérítők is...

Hát ezek után villamosra fel, és húzás a külvárosba, ahun várt a kávém és a frissen készített paprikásnokedli. (Jó volt, télleg. Meg udvarias is vagyok. Néha. hehehehehe).